Chapter 1.

- Soyeon -

Gyorsan kaptam fel fejemet, mikor egy ismerős vonyítást érzékeltek érzékeny fülkagylóim. Oly rég nem hallottam már ezt a jellegzetes, morgós hangot, hogy gyomrom egy aprót ugrott, hisz ez volt a jelzés arra, hamarosan megérkezik. Nem tagadhatom, hogy eléggé meglepett, mikor táviratomra pár napon belül választ adott. Nem szokványos tett volt Tőle.

- Felkészültél? -villámgyorsan termett mellettem egyetlen életben maradt rokonom, mit csak megmosolyogtam. Elég ritka, hogy két nőstény egyed ugyanazt a képességet örököljék meg, de velünk megesett.
- Persze, Nari. Tudom, hogy helyesen cselekszem -nem néztem rá, de még így is tudtam, hogy megcsóválta fejét.
- Ahogy gondolod. Mivel te vagy a vezérünk, így nem vonom kétségbe a tetteidet, de fel kell készülnöd arra, ami rád vár, elvégre Sehunról van szó. Nem lesz könnyű menet meggyőzni őt.

Beszélgetésünk megszakadt, s mindkettőnknek megfeszült testtartása. Éreztük az ismerős szagot a levegőben, ez pedig csak arra volt visszavezethető, hogy alig pár méterre volt tőlünk Sehun.
Alig vártunk fél percet, máris előttem tornyosult egy mellkas. Fejemet kimérten emeltem fel, de legbelül majd szétvetett az idegesség és az izgatottság. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett le az állam a látványtól. Rengeteget, sőt, még annál is többet változott fél évezred alatt, de arcának vonalai ugyanolyanok voltak, mint 900 éves korunkban, amely emberi években kilencet jelölt.
Haja kissé csapzott volt, de tökéletes kereted adott enyhén beesett arcának. Szemei sötéten meredtek enyéimbe, mellkasa fel-le járt a futástól, ruhái kuszán, mégis tökéletesen álltak rajta. Enyhén kirajzolódó izmai megfeszültek, mikor ökölbe szorította tenyereit. Biztos vagyok benne, hogy Ő is végig mért engem, ha csak egy pillanatra is, de megtette.

- Soyeon -hangjában semmi kedvesség, boldog viszontlátás nem volt érzékelhető, de azon lepődtem volna meg, ha ez megtörténik.
- Sehun -tartottam a szemkontaktust, miközben ugyanolyan beszédstílusban ejtettem meg 'köszönésemet'.
- Szervusz, Sehun.
- Nona, Nari -mindketten egy-egy biccentést kaptak válaszul, majd ismét rajtam állapodtak meg sötét íriszei.
- Hát ők kicsodák? -biccentettem fejemmel a mögötte tornyosuló fiú hadra.
- A falkám -állt el előlük, majd mutatott végig a csürhén.
- 12 fiú egy falkában. Szép, mondhatom -Nari csípős megjegyzését Sehun azonnal ignorálta, majd felvéve alaphelyzetét rám tévedtek szemei.
- Minek köszönhetem a hirtelen üzenetedet? -tette fel kérdését, amire még nem dolgoztam ki a tökéletes választ.
- Gondolom arról már tudsz, hogy édesapám meghalt -húztam ki magam, próbáltam megtartani magabiztosságom, pedig legbelül féltem attól, hogy vissza fogja utasítani a 'felkérésemet'.
- Igen. A hírek gyorsan terjednek a vérfarkas klánok köreiben -felelte hetykén, miközben testsúlyát egyik lábáról a másikra tette.
- Akkor nyilván arról is tudomást szereztél, hogy háború van készülőben -kijelentésemre rám kapta szemeit, amikben értetlenség tükröződött. Közelebb lépett, miközben egyik szemöldökét megemelte.
- Miféle háború? -hangja teljes meglepettséget sugárzott, amit nem tudtam hova tenni. A környező törzsek mind tudtak a véres küzdelem közeledtéről, pont Ő ne tudna róla?
- Gyerekek, ezt inkább bent kéne megvitatni. Kitudja, hogy kik ólálkodnak idekint -intett le minket Nona, majd gyanakvó pillantásokkal illette a körülöttünk elhelyezkedő fákat, s bokrokat, majd kinyitotta előttünk a ház ajtaját.
Sehun, mint aki csak otthon járkált volna, elindult befelé, őt pedig társai követték. Utoljára még hátrapillantottam, majd erősen becsapva magam után a vasajtót, a többiek után mentem.


******


- Essünk túl rajta -dobta le magát unottan az egyik székre, én pedig szememet megforgattam, majd hellyel kínáltam vendégeinket. Beléjük legalább szorult egy kis illem és figyelmesség.
- Szóval, édesapám halála után, fiú leszármazott híján megörököltem a törzsfőnöki kinevezést. Eddig semmi probléma nem volt, minden ment a megszokott kerékvágásban. Népem élete nyugodt volt és gondtalan. Ám pár éve megváltoztak a dolgok. Az emberek ismét szagot fogtak, ismét kezdtek hinni a létezésünkben. Ezt a sok zöldfülű farkas viselkedése és kihágásai is tetőzték. Nem régiben az emberek bizonyítékhoz jutottak, de akkor még nem lehettünk benne biztosak, hogy mennyire hisznek a szemüknek és, hogy jelentenek-e ránk különösebb veszélyt. Viszont most már tisztában vagyunk vele, hogy veszélyesebbek, mint hittük.
- Ezt hogy érted? -jött a kérdés az egyik vendégtől, kinek kérdésére még Sehun is előre dőlt a székében.
- Úgy, hogy az emberek kifejlesztettek egy szérumot, amelynek segítségével képesek elvenni az erőinket. De ennek van egy rosszabb fajtája is. Amely nem csak, hogy megfoszt minden természetfeletti erődtől, de belülről felemészti a tested, majd pár nap múlva porrá hullasz tőle. Tudom, láttam, hogy mire képes ez az ördögi szer. Az emberek állatokon kísérletezik ki, és már nem egyszer kapták el, és végezték ki így a falkám tagjait. Ezt nem hagyhatjuk. Segítened, segítenetek kell nekem és a klánomnak. Itt most a ti életetekről is szó van. Csak arra kérlek, hogy segíts nekem a harc előkészületeiben. A legtöbb harcosom délen van, ott segédkeznek az elesett testvéreinknek. A fiatalok pedig képzetlenek. Egyedül nem tudom végig vinni ezt a harcot -feszült csend telepedett le a szobában, én pedig próbáltam rendellenesen dobogó szívemet stabilizálni. Féltem attól, hogy mondandóm üres fülekre talált.
Mindenki maga elé bámult, valakin láttam, hogy teljes zavar honolt benne, valaki azt is elfelejtette, hogy fiú-e vagy lány.
- Induljunk -állt fel nagy hévvel Sehun, viszont senki sem mozdult meg, mindenki elvolt foglalva a gondolatai rendezgetésével.
- Sehun -Nona kedvesen szólította meg, ám a feldúltnak tűnt ifjú megfordult, majd kivetette erejét Nonara, aki összekuporodott a földön, s erősen zihált, miközben aprókat nyögött.
- Sehun! -förmedtem rá, majd odarohantam hozzá pár másodperc alatt, s leszorítottam a földre. Tudtam, hogy ezután visszafordíthatatlan lenne az ereje, és meg is lepődtem azon, hogy az évek során nem tudta legyőzni a benne dűlő viharokat.
- Hogy merészeled? -szűrte fogai közül keményen, de nem tudott meghatni. Aki a családomat bántja, azt képes vagyok megölni is. Viszont..Sehun is a családomhoz tartozik.
- Hagyd abba, és elengedlek -súgtam neki én is mérgesen.
Erejét visszaszorította magába, majd dühe kezdett elpárologni. Szépen, lassan elengedtem, majd hátráltam tőle. Alig, hogy párat léptem hátra, mind a 11 fiú köré állt és felsegítették.
- Nem hittem volna, hogy még mindig elő szokott törni -motyogtam elhűlve.
- Ez legyen az én gondom -köpte nekem szavait, és be kell vallanom, hiányzott már ez a viselkedés az életemből.
- Ahogy akarod. Viszont azt nem fogom hagyni, hogy elmenj, s cserben hagyj.
- Pedig rám ne számíts. Ez a te dolgod, én már nem tartozom ide -nézett rám keményen, de mintha egy apró szomorúság is megcsillant volna fekete szembogaraiban.
- Valóban? Ha jól tudom, akkor nagyon is sokat köszönhetsz ennek a törzsnek! Befogadott, felnevelt, megtanított a vadászat és az életben maradás minden apró fortélyára. Itt kezdődött meg a valódi életed, itt lettél azzá, aki most vagy! -csaptam az előttem lévő asztalra. Felidegesített a tudat, hogy megtagadja mivoltát.
- Az apád felnevelt engem, de senki nem kérte erre. Az apád tanított, pedig senki nem kényszerítette rá. Az apád segített nekem, hogy megtaláljam az utam, viszont én sose követeltem tőle ezt. Ezek fényében nem vagyok adósa senkinek, főleg nem neked -még jobban felidegesített, ha ez még lehetséges volt. Talán azzal, ahogy a múltról beszélt, talán azzal, hogy félig-meddig igaza volt.
- Ne miattam tedd meg, hanem az apámért..az apánkért. S a népünkért -épp indulni készült, mikor..- Vagy legalább a bosszúd beteljesüléséért -hirtelen megfeszült, majd hátrapillantott válla felett.
- Mit mondtál?
- Jól hallottad. Az emberek, akik kiakarnak minket irtani, azoknak a leszármazottjai, akik végeztek a szüleiddel. Ezért dolgoztál annyit, nem? Mindig is bosszút akartál állni miattuk, nem? Most itt a lehetőség. De, ha te ezzel nem akarsz élni, az a te dolgod -rántottam meg a vállam mit sem törődőnek tettetve magam.
Sehun csak maga elé meredt, nem mozdult, nem emelte fel tekintetét a koszos fapadlóról, nem próbált meg lehurrogni. Most láttam először rajta a tehetetlenséget.
- Sehun? Mi legyen? -kérdezte halkan egyik csapattársa.
- Tao, most maradj csendben -csitította el az egyik fiú, akinek telt ajkai nyelésre késztettek.
- Nona -szólítottam meg, végre megnyugodott dadámat. Rám kapta tekintetét.- Kérlek, kísérd Sehunt a régi szobájába, a fiúknak pedig adj megfelelő szállást - Nona bólintott egyet.- Holnapig kapsz haladékot, hogy átgondold a válaszodat. Reggel elmegyek, és megmutatom azt a területet, ahol vadászni lehet, addig pihenjétek ki magatokat, és persze érezzétek otthon magatokat -hol Sehunra, hol a fiúkra pillantottam. Ők biccentettek egyet, azt jelezvén, hogy felfogták és semmilyen módon sem akarnak ellenkezni. Nona odasietett hozzájuk, majd kicsit noszogatva, de rátudta venni a kábult fiúkat a mozdulásra, így ketten maradtunk a szobában. Én és Nari.

- Ez egy őrült tett volt, ugye tudod? Biztos vagy benne, hogy jól fog ez elsülni?- megértettem Nari aggodalmának kiváltó okát, de már nem tudtam meg nem történtté tenni. Vállalnom kellett a tettem következményét, de az még várat magára.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz, majd meglátod. Mire megtudja az igazat, addigra már túl leszünk az ütközeten -végül elindultam szobám felé, még gondolkodtam Sehunon, majd nyugovóra tértem.



- Sehun -

Nem hittem a fülemnek. Végre beteljesíthetem a sorsomat? Végre bosszút állhatok azoknak a leszármazottjain, akik elvették tőlem Őket? Eldöntöttem. El kell fogadnom Soyeon ajánlatát. Ha végre megteszem, amit meg kell, amire rendeltettem, akkor végre örökre lezárhatom magamban a múltamat, és megszabadulhatok ettől a helytől, s Soyeontól is. Túlságosan is a szívemhez nőtt, mikor kicsik voltunk, és ahogy ma megláttam, elindult bennem valami, aminek nem lett volna szabad. Mi csupán fogadott testvérek voltunk egymásnak, így mindig is ridegen bántam vele. Ám az idő elteltével megváltozott, és kikupálódott. Nem! Nem engedhetek a csábításnak. Az, hogy bevésődött nekem, nagyban befolyásolta azt a döntésemet, hogy kiváltam a törzsből, majd saját utamra léptem. Az egyetlen célom mindig is az volt, hogy bosszút álljak az embereken. Ez éltetett mindig is. Csakis egy dolog miatt tértem vissza. Fogadott apám megkért engem, mikor távoztam, hogyha Soyeonnak bármikor szüksége lenne rám, látogassak vissza régi törzsembe. De azt nem kötötte ki, hogy teljesítsem is azt, amit kérni fog tőlem. Én pedig inkább megkímélem magam a felesleges harcoktól, hacsak annak nincs valami tétje. Viszont így, hogy azok a mocskok állnak velünk szemben, minden fordulatot vett. Az viszont aggasztott, hogy újdonsült falkámat is bele kellett ebbe kevernem.

- Sehunah -nyitott be Luhan a szobámba, miközben próbáltam felfogni a ma történteket.- Ideje lenne végre elmesélned, hogy mi folyik itt. Ki ez a lány? Ki volt az apja? Mi történt a családoddal? Ki vagy te? -húzódott beljebb, majd mögötte a többiek is betolongtak az apró helyiségbe.
- Igazad van. Ideje fényt deríteni a múltamra -vettem egy mély levegőt, majd szemeimet kinyitva 11 szempár vizslatásának nehézkes elviselése közben kezdtem bele életem feltárásába.